Megnyertük a KSZF keretmegállapodást a következő két évre is
Örömmel tudatjuk közbeszerzésben érintett ügyfeleinkkel és partnereinkkel, hogy társaságunk ismételten a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság elektronikus árlejtés szolgáltatója a következő két évre vonatkozóan is. Már tavaly is társaságunktól vették igénybe legnagyobb értékben ezt a szolgáltatást, és reméljük, hogy ez a következő időszakokban is így lesz.
Amit külön kiemelnénk, hogy a mostani pályáztatás során még nagyobb figyelmet fordított a KSZF a megoldás funkcionalitásaira, és más szempontok szerint is nagyon alapos volt a pályáztatás.
Számunkra egyfajta „hóhért akasztják szituáció” volt a pályázaton való részvétel, most nem mi voltunk az ügyfeleink megbízásából az ajánlatkérők, hanem ajánlatadóként kellett újra színvonalas és jól összerakott pályázatot beadni és végigmodellezni a lehetséges kimeneteleket.
A keretszerződés megkötése hamarosan megtörténik, de mivel több ügyfelünk érdeklődött már, így a hírt ezúton előzetesen bejelentjük.
