LinkedIn Facebook
Loading
En Hu
Languages
Ön itt tartózkodik : HU  / Esettanulmányok  / Állami szféra  / Közbeszerzés

Kiinduló állapot

Az egyik Budapest közeli fejlődő település önkormányzata infrastrukturális fejlesztéseihez hosszú lejáratú hitelfelvételről döntött.

Projekt

Az önkormányzat a többszáz millió forintos húsz éves futamidejű fejlesztési hitelt közbeszerzési nyílt eljárás keretében pályáztatta. A pályázat elbírálási szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat volt, ahol is az EURIBOR-hoz kapcsolódó kamatfelár és a hitel folyósításának gyorsasága volt a versenyeztetett tétel. A megversenyeztetett szállítók az írásos ajánlataik beadása után elektronikus árlejtésen is részt vettek az Electool - KSZF által is kiválasztott - árlejtéses platformján. Az elektronikus árlejtés hozadéka és haszna az önkormányzat szempontjából jelentős volt, mert az utolsó írásos ajánlathoz képest a finanszírozó bankok jelentős kamatfelár-csökkenést adtak.

A közbeszerzési eljárásokban a jelenlegi (ill. korábbi) gyakorlat szerint a szállítóknak az utolsó írásos ajánlatuk sorsdöntő, azon módosítani már nem lehet. Az árlejtés azonban feloldja ezt, és megengedi a szállítóknak, hogy - akár a piaci árszint legalját megcélozva - több ajánlatot is tehessenek. A verseny demokratizálásával kevesebb lesz a megkérdőjelezhető döntéshozatal, kevesebb ügye lesz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak is.

Eredmény

  • kamatfelár több mint 1%-os csökkenése az árlejtés során
  • 150 millió forintot meghaladó megtakarítás a teljes futamidőre, a futamidőt és hitelkeretösszeget tekintve
  • folyósítási idő csökkenése a korábban írásban megajánlott 5 napról 3 napra
  • Az árlejtés használata a közbeszerzésben nem csak az Önkormányzatnak (és áttételesen tekintve az adófizetőknek) volt előnyös, hanem akármennyire furcsának hangzik, az ajánlatot adó bankok is örültek ennek a lehetőségnek.