LinkedIn Facebook
Loading
En Hu
Languages
Ön itt tartózkodik : HU  / Esettanulmányok  / Állami szféra  / Oktatás intézmény

Kiinduló állapot

Magyarország egyik legnagyobb területileg is széttagolt oktatási egyeteme emeltebb szinten szerette volna támogatni az egyes intézményeinek és karainak beszerzési tevékenységét. Olyan szolgáltatót keresett, mely professzionális ügyféltámogatást tud nyújtani a munkatársaik számára, és részben leveszi a terhet a központi közbeszerzéseket végző osztályról. 

Projekt

A kínált szolgáltatáscsomagunk keretében a projekt első fázisában egy többszintű ügyfélszolgálatot hoztunk létre. Az egyetem egyes beszerzéseket végző munkatársai telefonon, e-mailben, személyesen vagy az egyetemre szabott elektronikus ügyfélszolgálaton belül tehetik fel a beszerzéssel kapcsolatos kérdéseiket, melyet minden esetben az elektronikus ügyfélszolgálaton keresztül is regisztrálnak, illetve azonosítóval látnak el dedikált munkatársaink. Ennek alapján könnyen ellenőrizhető, dokumentált és rövid válaszidőkkel bíró ügyféltámogatást tudunk biztosítani.

Második fázisban bekapcsolódtunk az egyetem közbeszerzési eljárásainak lebonyolításába, ahol is az egyetem által meghatározott közbeszerzéseket végzik el közbeszerzési szakértőink. Jellemzően olyan eljárások lebonyolítását végezzük, ahol a szakmai előkészítés megkívánja a külső támogatást vagy amikor az egyetem esetlegesen szűkös erőforrásokkal bír, hogy saját maga bonyolítsa le az eljárásokat. Azon közbeszerzési eljárásoknál, ahol a közbeszerzés tárgya megengedi, illetve indokolttá teszi, használjuk elektronikus árlejtés eszközünket is.

Összefoglalva: ezen szolgáltatáscsomagunk három részből épül fel (szakmai előkészítés/támogatás + közbeszerzési eljárás lebonyolítása + a lebonyolításhoz szükséges elektronikus közbeszerzési rendszer biztosítása). Ez a komplexitás teremti meg annak lehetőségét, hogy minden lebonyolított közbeszerzési eljárás szakmailag megfelelően előkészített legyen és jó eredményekkel záruljon.

Eredmény

  • belső munkatársak tehermentesítése a szezonális közbeszerzési csúcsok (eu-s pályázatok stb) időszakában
  • hiányzó kompetenciák biztosítása egyes eljárásoknál
  • magas szintű, szerződéssel rögzített ügyfélszolgálat biztosítása
  • százmilliós nagyságrendű megtakarítás az elektronikus árlejtés használatával