Elektronikus árlejtés
2007. október 4-én megszületett a 257/2007. számú kormányrendelet a „közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról”.
A rendelet értelmében lehetőség nyílik elektronikus árlejtés alkalmazására, amely tovább fokozhatja a közbeszerzési eljárásokban az átláthatóságot és a verseny növelése révén jelentős megtakarításokat eredményezhet.
Az Electool a mostani és idevonatkozó korábbi kormányrendelettel és a Közbeszerzési törvény elektronikus árlejtésre vonatkozó előírásaival összhangban módosította a több éve sikeresen működő online aukciós rendszerét.
Ezzel a módosítással kompatibilissá tette rendszerét az elektronikus árlejtés minden előírásával.
Electool és a jogszabályelőkészítés
A Gazdasági Minisztérium megkeresésére társaságunk, mint az e-beszerzési megoldások egyik vezető vállalata, részt vett a rendelet szakmai előkészítésbe így a jogszabály informatikai kidolgozását közel két éve támogatjuk.
Ennek az együttműködésnek az eredménye nemcsak az, hogy a munkatársaink által lebonyolított több ezer elektronikus árlejtés, azaz online aukció tapasztalatait ,meg tudtuk osztani a jogszabályalkotókkal, hanem mi is részleteiben ismerhettük meg a közbeszerzés elektronikus útra való terelésének nehézségeit.
Úgy gondoljuk, hogy a közbeszerzésben az elektronikus beszerzésre való áttérés nem lesz zökkenőmentes. Mi az e-közbeszerzés fokozatos elterjedésére számítunk, amit az e téren szerzett tapasztalatunkkal és egy már bizonyított technológiával szeretnénk támogatni.
Az Elektronikus Árlejtő eszközünk előnyei
Az utóbbi időben egyre magasabb elvárásoknak kell megfelelniük a közbeszerzési tanácsadóknak. Sokszor az eljárások adminisztratív és jogi támogatásán felül, a csökkenő vagy stagnáló költségvetési keretből adódóan feladatuk része a források hatékonyabb felhasználása, a megtakarítások felmutatása. Ebben tud segíteni az Electool Auctiontool rendszere.
Az Electool, mint Magyarország vezető beszerzési szolgáltatója több éve üzemelteti elektronikus árlejtési eszközét, az AuctionTool-t, melyet számos hazai és multinacionális vállalat használ a legnagyobb megelégedettséggel és megbízhatósággal.
Ezt a megoldásunkat fejlesztettük tovább úgy, hogy megfeleljen a közbeszerzésre vonatkozó előírásoknak és feltételeknek.
Ennek előnyei:
- azonnali használatra kész
- minimális üzleti és informatikai kockázat az Önök és Ügyfeleik szempontjából
- magas üzemeltetési, fejlesztési és rendelkezésre-állási költségek megspórolása
- jogszabályi háttérnek való megfelelés
- flexibilis és kedvező árazás
- banki biztonsági szintnek megfelelő mentések, tűzfalak, és kommunikáció
- több mint 3500 lebonyolított e-árlejtés tapasztalata
- rendkívül könnyen kezelhető, felhasználóbarát felületek
- kiváló riportálási lehetőségek, grafikus megjelenítés
- folyamatos help-desk és technikai támogatás
Meggyőződésünk, hogy amennyiben Önök a közeljövőben elektronikus árlejtést kívánnak használni a beszerzési folyamatban, akkor gazdaságilag és informatikailag is célszerű egy meglévő, már sokszor bizonyított megoldást alkalmazni.
További információk az elektronikus árlejtési megoldásunkról.
További információkat a megoldás előnyeiről és működéséről az AuctionTool menüpont alatt talál.










