Megoldások

Beszerzési online aukció

Elektronikus Árlejtés

Elektronikus közbeszerzési rendszer

Elektronikus tendereztető

Beszerzési rendszer

Elektronikus Katalógus

Szerződésmenedzsment

Szállítóértékelő rendszer

Flottakezelést támogató rendszer

Jogszabályilag megengedett és támogatott az elektronikus közbeszerzés

A parlament 2010 február végén megváltoztatta a 2009. évi LII. törvény a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvény elektronikus közbeszerzést korlátozó rendelkezéseit, így megszűnt a fenti és a közbeszerzési törvény ellentmondása és a jogszabályok teljes betartásával lehet elektronikus közbeszerzési eljárásokat lefolytatni.

A parlament a közbeszerzési törvényt is módosította és az elektronikus közbeszerzések kötelező jellegét -ideiglenesen- eltörölte. Az európai uniós jogszabályok Magyarország számára is kötelezővé teszik az elektronikus közbeszerzések használatát és annak kiterejesztését, így várhatóan a jogszabályokat újból módosítani fogják. Ennek megfelelően érdemes már most az elektronikus közbeszerzésre való átállást előkészíteni, illetve használatát megkezdeni.

 

Az Electool Hungary Kft. által kifejlesztett rendszer alkalmas arra, hogy egy közbeszerzési eljárást a jogszabályokban meghatározottak szerint elektronikus úton lehessen lefolytatni.

Mind a rendszer, mind a szolgáltató teljes mértékben megfelel a jogszabályok előírásainak és figyelembe veszi az Európai Unió erre vonatkozó direktíváit is.

2008. január 1-én lépett hatályba a 257/2007. (X.4.) Kormányrendelet, mely szabályozza a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható cselekményeket is. Az Electool e lehetőséget kihasználva jelent meg a piacon a közszféra igényeire épülő árlejtési és elektronikus közbeszerzési rendszerével.

Törekvésünk a közbeszerzési eljárások elektronikus támogatásával a közbeszerzésben résztvevők teljeskörű támogatása, így technológiai palettánkat az elektronikus árlejtés mellett bővítettük az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerünkkel.

 

Mi az elektronikus közbeszerzés?

Az elektronikus közbeszerzés a legegyszerűbb és a legkézenfekvőbb definíció szerint ’a közbeszerzési eljárási cselekmények során elektronikus eszközök alkalmazását’ jelenti.

Jogszabályi értelmezésében az elektronikus közbeszerzés „a Kbt. szerinti közbeszerzési eljárásnak a Kbt.-ben és e rendeletben foglaltak szerinti elektronikus út igénybevételével történő megvalósítása”.

Erre a 257/2007. (X. 4.) Korm. Rendelet pontosabb definiciót sejtet, ill. ad meg, azaz a rendelet a közbeszerzési eljárás elektronikus lebonyolítását, azaz a tendereztetést érti alatta- azt a folyamatot, melynek során szerződéskötésig eljutunk valamelyik ajánlattevővel. 

 

Mit szabályoz a 257/2007 rendelet?

 

A jogszabály két oldalon szabályozza az elektronikus eljárási cselekményeket, azaz az elektronikus közbeszerzést:

  • a szoftvermegoldásokkal szemben, valamint 
  • a működtetésre vonatkozólag fogalmaz meg elvárásokat.

Milyen lehetőségek vannak elektronikus közbeszerzés lebonyolítására

A gyakorlat nyelvére lefordítva az intézményeknek két lehetősége van elektronikus közbeszerzést lebonyolítani a jogszabályi keretek között:

 

  • Saját megoldással úgy, hogy az a jogszabályok minden előírásának megfelel, és az üzemeltetés vonatkozásában is teljesíti a feltételeket (közszolgáltatók esetében, ahol vegyesen vannak versenypiaci és közbeszerzési eljárások nehézségbe ütközhet az anyacég rendszerének használata a közbeszerzési eljárásoknál, mivel a feltételek teljes mértékű teljesítése időigényes, nem gazdaságos, illetve bizonyos funkcionalitások lefejlesztése korlátokba ütközhet).
  • Elektronikus közbeszerzési szolgáltatók megoldásait alkalmazva, szolgáltatás formájában (talán ez utóbbi megoldás kockázatmentesebb és költségkímélőbb alternatívának tűnhet, vagy esetleg átmeneti megoldás is lehet).

Fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket, hogy a saját megoldásnál esetlegesen további nehézséget és költséget fog jelenteni a jövőben az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltatóhoz való csatlakozás, valamint a titkosított kommunikáció megoldása is.

 

Mit kell tenni a fentiek értelmében:

Választani a két alternatíva között. Mi mindenképpen közbeszerzési szolgáltatók választását javasoljuk nem csak átmenetre, hanem hosszabb távon is.

Főbb előnyök a következők:

  • A megoldások a magyar hatályos jogszabályokra optimalizáltak és folyamatosan leképezik a jogszabályváltozásokat
  • A jogszabályi megfelelőség kockázata a szolgáltatón (és nem az ajánlatkérőn) nyugszik
  • Nem kell saját beruházás, fejlesztési költségek és adminisztráció megtakarítható
  • A szolgáltató igénybevétele egyfajta garancia az ajánlattevők számára is (saját rendszerekkel szemben az ajánlattevők szkeptikusabbak lehetnek)
  • Biztonságos, megfelelő mentéseket, tűzfalakat, és kommunikációt működtetnek
  • Legújabb céltechnológiákat alkalmazzák és folyamatos az innováció azon szolgáltatóknál, akik erre a területre koncentrálnak
  • Folyamatos help-desk és technikai támogatást nyújtanak, erre nem kell belső embereket felkészíteni

A megoldás mind közbeszerzési, mind versenypiaci eljárásban használható

 

 

Electronikus Közbeszerzési megoldásunk ismertetője PDF formátumban


(c) 2003-2012 Electool Hungary Kft., Electool Systems Kft. Minden jog fenntartva