Miért van szükség szoftveresen támogatott szerződésmenedzsmentre?
Azért, hogy növelni tudjuk árbevételünket, csökkenthessük költségeinket, kockázatainkat, valamint be tudjuk tartani és tartatni a szerződésben foglaltakat. Ezáltal kiegyensúlyozott kapcsolatot építhetünk ki üzletfeleinkkel.
Egyrészről, azt tapasztaltuk, hogy azok a vállalati vezetők, akik nem láttak még szerződésmenedzsment megoldást, nem értik igazán, hogy milyen előnyöket lehet annak használatával elérni, sőt mostani folyamataikról is úgy gondolják, hogy teljes mértékben megfelelőek.
A valóság egy kicsit más: sajnálatos módon a papíralapon, "szétszórtan", manuálisan és esetlegesen kezelt szerződések erősen rontják a jövedelmezőséget.
A helyzet az, hogy hibáinkat, elszalasztott lehetőségeinket nem is mindig vesszük észre. A valós üzleti kockázatok sok esetben a szerződések legmélyén találhatók, illetve több szerződés együttes értelmezéséből körvonalazódnak.
Időről időre hallunk arról, hogy valamelyik cégnél végzetes, szerződéssel kapcsolatos hibát követtek el, de ilyenkor reménykedünk, hogy a mi folyamataink jobbak, és ezzel kiküszöböltük a hasonló tragédiákat.
Ha belebotlunk egy hibába, azt úgy kezeljük, mintha teljesen véletlen lenne és nem fordulhatna elő még egyszer.
Másrészről, azok a munkatársak akik szerződésekkel foglalkoznak tudják, hogy igenis sok lehetőséget biztosítana egy szoftveres megoldás, de sok esetben nem tudják megfogalmazni rendszerrel szembeni elvárásaikat.
A fentiekre való tekintettel készítettünk egy rövid összeállítást azokról az előnyökről, amit egy stratégiailag átgondolt, jól működő szerződésmenedzsment megoldás használata biztosít. Természetesen a felsorolt előnyök közül nem mindegyik érinti az Ön vállalatát, de egy-kettő biztos.
Bízunk benne, hogy a felsorolás ad Önnek néhány ötletet, és készséggel állunk rendelkezésre az ötletek részletes kidolgozásában, megvalósításában.
Szerződések fő paramétereinek, feltételeinek betartása
- Mennyiségi-, időbeli- és teljesítmény kedvezmények figyelése.
- Szállítói (túl)számlázás ellenőrzése, a megrendeléshez és az eredeti szerződéshez képest.
- Feltételek, kötelezettségek követése.
- Keretszerződésen kívüli vásárlások felderítése, illetve annak vizsgálata, hogy van-e a megrendelésekhez szerződés.
- Törvényi előírásoknak való megfelelés monitorozása (Sarbanes-Oxley, magyar jogszabályok, kötelező jelentések, riportok, stb.).
- Szerződések megújítására vonatkozó, időben küldött, többszintű figyelmeztetések.
- Nem kívánatos szerződések időbeni felmondásának támogatása.
- Szerződésekkel kapcsolatos teendők- és maga a szerződés fennmaradása abban az esetben, ha a felelős munkatárs elhagyja a céget.
- Csúszások, késések és ezzel kapcsolatos késedelmi bírságok és többletköltségek elkerülése.
- Bevételek és költségek megfelelő időszakra való könyvelése, legyűjtése, előrejelzések készítése.
Szerződéses klauzulák nagyobb átláthatósága és a szerződéses információk vállalaton belüli hatékony áramoltatásának lehetősége
- Gyors hozzáférési lehetőség a szerződések összességéhez, valamint az egyes szerződések részleteihez.
- Döntéshozatalhoz kapcsolódó szerződéses passzusok nagyobb átláthatósága és változások követhetősége.
- Szerződések központi kezelése és ellenőrzött archiválása.
- APEH és más jellegű vizsgálatok (belső ellenőrzés, audit) adminisztrációjának leegyszerűsítése.
Szerződéskötéssel és nyilvántartással kapcsolatos folyamatok automatizálása, optimalizálása
- Szerződés készítéssel kapcsolatos folyamatok és feladatok (pl. jóváhagyás) egy zárt rendszerben kerülnek leképezésre (és nem email-ek küldözgetése folyik).
- Szerződéskészítés során előre definiált és jogászok által ellenőrzött szerződéses feltételek és sablonok használata.
- Auditálható változáskövetés a szerződéstervezetek minden egyes verziójához.
- Szerződéskötéshez kapcsolódó kommunikáció támogatása (pl. ajánlatok szerződésekhez való kapcsolása).
- Szerződéshosszabbítási és engedélyezési folyamatok szabályozása, kontrollja.
- Szerződésekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok számának csökkenése.
- Egy tárgyra, vagy szolgáltatásra vonatkozó szerződések (pl. telekommunikációs szerződések) összekapcsolása.
Szerződés elemzések
- Többféle, szabadon definiálható riportot lehet a szerződéses állományról, valamint a szerződések tartalmáról lefuttatni.
- Szerződés-átvilágításokat lehet kezdeményezni (pl. szállítói konszolidáció).
Egyéb előnyök
- A szerződések tárolása és archiválása egy központi adatbázisban történik, amelynek tartalmát bármely más rendszerbe és adatbázisba át lehet tölteni.
- Házon belüli fejlesztési költségeket lehet megtakarítani egy kész, üzleti igényekre szabott rendszerrel.
Szeretne többet tudni megoldásunkról? Szakértőink szívesen állnak rendelkezésére további információval és gyakorlati példákkal.











