2008. szeptember. 18. 15:46 Kor: 3 év

Electool nyilatkozott a Napi Gazdaságnak

Kategória: Újságcikkek, Aktuális hírek
Szerző: Napi Gazdaság

Kiválasztották az elektronikus árlejtés szolgáltatóit

A Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság(KSZF) elektronikus árlejtés szolgáltatás, valamint a kapcsolódó közbeszerzési és egyéb szolgáltatások biztosítására kiírt tendere - amelynek elhúzódását az ASZ is kifogásolta - augusztusban zárult le. Ennek nyomána KSZF három ajánlattevővel - köztük az Electool Hungary Kft .-vel kötött augusztus 27-től egy évig vagy a 150 millió forintos keretösszeg kimerüléséig hatályos keretmegállapodást az elektronikus közbeszerzési szolgáltatás igénybevételére. Így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények és az eljáráshoz önként csatlakozó szervezetek e cégek közül választhatjákki, hogy melyikeik közreműködésével bonyolítják le közbeszerzési eljárásaik során az elektronikus árlejtést. Az e-árlejtés a elenleg még papíralapon lefolytatott közbeszerzési eljárás egyik kiegészítő eleme lehet, amely az utolsó árajánlat benyújtását követően teszi lehetővé a pályázóknak, hogy akár a piaci árszint legalját megcélozva, egymással versenyezve újabb és újabb, a kiíró számára kedvezőbb ajánlatot tegyenek - mondta lapunknak Deák Zoltán, az Electool Hungary üzletfejlesztési vezetője. (Az eddigi gyakorlat szerint a szállítók az utolsó írásos ajánlatukon már nem módosíthattak, ami sokaknak feszültséget és bízonytalanságot okozott .) Az árlejtés így a versenyt is demokratizálja - véli a cégvezető ennek következtében kevesebb lehet a megkérdőjelezhető döntéshozatal, kevesebb ügye lehet a Közbeszerzési Döntőbizottságnak is. A verseny növelése pedig jelentős megtakarításokat hozhat az ajánlatkérőknek. Az elektronikus árlejtés megfelelőjét e-aukció néven a versenyszféra vállalatai több éve sikeresen használják .

A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó ajánlatkérők beszerzései során a KSZF által kiválasztott három szolgáltató nemcsak az e-árlejtéshez szükséges technológiát biztosítja az ajánlatkérők számára, hanem akár teljes egészében lebonyolítja a folyamatot a szabályokat nem ismerő ajánlatkérők számára. A tájékoztatásra és a problémák kezelésére ügyfélszolgálatot is működtetniük kell.

DOMOKOS ERIKA

 


(c) 2003-2012 Electool Hungary Kft., Electool Systems Kft. Minden jog fenntartva