A vállalatok nagy része alkalmaz belső és/vagy külső szakértőket szerződéseinek előkészítésénél.
Általánosan elterjedt megoldás az, hogy a beszerzés, vagy a költséghelyek felelősei, az ajánlatok bekérése, a tárgyalások lezárása után a tervezeteket házon belül elküldik átnézésre, belső jóváhagyásra. Ez a jóváhagyási folyamat - népszerű nevén "köröztetés" - általában azt jelenti, hogy a vállalat jogásza átnézi a dokumentumokat, felhívja a figyelmet a jogi szempontból aggályos pontokra, és esetleg javaslatokat tesz a változtatásra. A cégek túlnyomó többsége a szállítói szerződésekből indul ki, azokat egészíti ki és próbálja módosítani.
Kevés cég van felkészülve saját szerződéses struktúrával és próbálja meg saját passzusait „ráerőltetni” a szállítókra. Pedig a szállítók által használt szerződések egyértelműen a ő szempontjaikat figyelembe véve kerülnek megfogalmazásra, és sok esetben tartalmaznak olyan apró megjegyzéseket, pontot, amely alapjaiban érinti az üzleti kapcsolatot.
Jól ismerjük az apróbetűs passzusok fontosságát, de sok esetben nagyon nehéz megfelelően értelmezni és átlátni azok gazdasági- és üzleti kockázati kihatását. Vevői oldalon gyakran csak akkor derül fény a szerződések bújtatott tartalmára, amikor a szolgáltatásokkal, az árukkal teljesítési problémák merülnek fel, vagy a szerződés lejáratával, megújulásával kapcsolatosan adódnak nehézségek, véleménykülönbségek.
Az Electool ezzel a problémakörrel kapcsolatosan olyan szolgáltatást nyújt, amely során a szerződéseket a vevő szempontjából vesszük górcső alá, és az üzletileg problémás, aggályos részekre hívjuk fel a figyelmet, illetve javaslatot teszünk a szövegezés módosítására.
Szakértőink a beszerzés több területén bírnak rendkívül nagy tapasztalattal, számos szerződéstípust ismernek. Ezen kívül ismerik a szállítókat, tudják hol vannak a "szállítói csapdák" és "best practice" tapasztalataikra támaszkodva hatékonyan tudják képviselni az ügyfelek érdekeit .